Az Európai Adatvédelmi Testület közzétette éves jelentését
A jelentés főbb sarokpontjai.
Az EDPB 2019-es tevékenysége
Az általános adatvédelmi rendeletben (GDPR) foglalt felhatalmazásának megfelelően az EDPB a tavalyi év során is folytatta a GDPR egységes értelmezéséhez és alkalmazásához kapcsolódó, illetve a tagállami adatvédelmi hatóságai közötti koordinatív tevékenységét. Ennek megfelelően 2019-ben a testület elfogadott öt új (magatartási kódexek, a szerződéses jogalap alkalmazása az online szolgáltatások esetében, a CCTV rendszerek adatvédelmi követelményei, a beépített és alapértelmezett adatvédelem elve, az elfeledtetéshez való jog alkalmazása a keresőmotorok esetében) iránymutatást, valamint véglegesített három 2018-ban elfogadott dokumentumot is (tanúsító szervezetek akkreditációja, tanúsítási szempontok, a GDPR területi hatálya). Az EDPB továbbá ajánlásokat fogalmazott meg az európai adatvédelmi biztos által meghatározott, kötelezően adatvédelmi hatásvizsgálat hatálya alá tartozó adatkezelésekről szóló listával kapcsolatban.
Az EDPB 2019 folyamán számos egységességi döntést hozott, aktívan részt vett a jogalkotási kezdeményezések véleményezésében, illetve kapcsolattartó és konzultációs pontként is jelentősen hozzájárult az különböző érdekcsoportok (adatkezelők, adatfeldolgozók, érintettek), valamint az egyes nemzeti adatvédelmi hatóságok közötti információcsere fejlődéséhez, megfelelő működéséhez.
A 2020-ra vonatkozó tervek
Az idei év feléhez közeledve az EDPB alapvetően teljesítette az eddigi célkitűzéseit. Ezek között kiemelendő az egységes jogalkalmazás további erősítése, amelynek érdekében 2020-ban is több iránymutatást fog megszületni a tervek szerint (adatkezelők és adatfeldolgozók fogalma, érintetti jogok, a jogos érdek fogalma). A testület tovább kívánja erősíteni munkáját a fejlett technológiákkal kapcsolatos adatvédelmi kérdésekkel összefüggésben, illetve a COVID-19 jelentette kihívásokkal kapcsolatban is.
Az EDPB a fentieken túl továbbra is segíteni fogja az Európai Bizottság jogalkotási tevékenységét, valamint az egyes szereplők közötti párbeszéd fenntartását és tovább szélesítését.
Forrás: https://edpb.europa.eu